hirdetés



Stabil gépkocsibeálló

Kert-balkon

Stabil gépkocsibeálló

Mindegy, milyen autónk van, sokkal jobb neki, ha fedett helyen van, mint ha nyáron végig tűzne rá a nap, télen meg ráfagyna a hó. A már meglévő betonozott kocsibeállójához tervezte meg ezt a fedett gépjárműbeállót dr. Gali Sándor Ebesen.

A fia autója ugyanis már nem fért a garázsba, így az udvaron, a szabad ég alatt parkolt, és állandóan takargatni kellett a jégesők és a fagy elől, ezért fogalmazódott meg az ötlet, hogy fedett gépkocsibeállót kellene készíteni. A fémszerkezet gyorsabb és olcsóbb lett volna, ráadásul Sándor még ért is a megépítéséhez, de a faszerkezet megtervezése, összeállítása nagyobb kihívást jelentett, s bár drágább és munkaigényesebb, de sokkal szebb és jobban illik a környezetébe.

Első lépésben felmérte a betonozott kocsibeállót, papírlapra rajzolta, majd kiszerkesztette köré a gépjárműbeálló méreteit. A 6×3 méteres tetőt 4 db 12×12 cm-es oszlop tartja, az oszlopok középvonalának egymástól való távolsága hosszában 400 cm, széltében 280 cm. A 20-as trapézlemezzel borított lapostető 10 centit lejt hátrafelé, így belmagassága elől 220, hátul pedig 210 cm. Gali doktor a vázlatrajzot felülnézetből, oldalnézetből és elölnézetből is elkészítette.

Egyszerű szerkezet

Mivel nem rendelkezik speciális famegmunkáló szerszámokkal, úgy kellett megterveznie a szerkezetet, hogy egy sarokköszörűvel, egy körfűrésszel és egy fúrógéppel elkészíthető legyen. Ennek érdekében nem alkalmazott csapolásokat, hanem úgy alakította ki az egyes kapcsolódási pontokat, hogy csavar-, illetve facsavarkötésekkel és sarokösszekötőkkel egyszerűen összeépíthetőek legyenek. A szerkezet ennek köszönhetően szükség esetén roncsolás nélkül szétbontható, elszállítható és egy másik helyen felállítható.

Egyheti munka

 A szerkezet megtervezése és az anyagszükséglet kiszámolása 1 napot, az anyagok beszerzése 1 napot, az oszloptartók helyének kijelölése, kiásása és betonozása további 1 napot, a faszerkezet leszabása, összeállítása és lazúrozása pedig 4 napot vett igénybe, így mindösszesen 7 napi munkával jött létre a beálló.

Anyagszükséglet

- 4 db lebetonozható oszloptartó

- 40 db 5×7 cm-es horganyzott sarokösszekötő

- 4 db 12×12×500 cm-es oszlop

- 1 db 12×12×400 cm-es oszlop

- 3 db 20×5×600 cm-es gerenda

- 3 db 15×5×600 cm-es szarufa

Valamint

- 1 szál M10-es horganyzott menetes szár

- 6 szál M12-es horganyzott menetes szár

- 8 db horganyzott M10-es anya és fémkötésű alátét

- 56 db horganyzott M12-es anya és fakötésű alátét

- 160 db 6×4-es facsavar

- 24 db 6×14-es facsavar

- 8 db 8×8-as facsavar

- 2,5 liter kültéri lazúrfesték

- 3 db 620 cm hosszú 20-as trapézlemez

- a trapézlemezhez való 100 db önmetsző facsavar

1. Az oszlopok helyét a derékszögességre figyelve jelölte ki, majd egy-egy lécet vert le melléjük, egy kölcsönkért lézeres vízszintmérővel felrajzolta rájuk a vízszintet és ehhez igazította az oszloptartók magasságát. Az oszloptartóknak 30×30×60 cm-es gödröt ásott – így biztosan nem fagynak ki –, majd lebetonozta őket.

2. A betonozás után 2 hetet várt, majd megkezdte a szerkezet összeépítését. Az oszlopokat körfűrésszel szabta méretre, majd sarokköszörűbe fogott csiszolótárcsával és csiszolópapírral megcsiszolta és lazúrral lekente őket, ezután az oszloptartókba erősítette menetes szárakkal, végül függőlegesbe állította és facsavarokkal rögzítette.

 

3. A tető egy keretből és a benne lévő szarufákból áll. Lejtését az oszlopok méretre vágásával állította be: az elülső oszlopok 10 centivel hosszabbak. A tetőkeretet is sarokköszörűvel szabta le, gérbe vágta, majd a földön összeállította sarkonként 3-3 sarokösszekötővel – így ugyanis olcsóbban jött ki, mint 4 db nagy sarokösszekötő.

 

4. Ezután szétszedte, majd a kétoldali keretet pillanatszorítóval a helyére rögzítette és fafúróval kifúrta. Az összefúrást követően a keretet lekente lazúrral. A két réteg lazúr száradását követően a keretet rögzítette az oszlopokhoz (oszloponként 2-2 db M12-es csavarral), majd felrögzítette a zárókereteket is.

 

5. Ez után kimérte a 6 db szarufa helyét, egymástól 79 cm-re. A két szélső szarufát az oszlopokhoz rögzítette oszloponként 2-2 M12-es csavarral. A többi szarufát horganyzott sarokösszekötőkkel rögzítette, leszerelte és lazúrral lekente, majd száradás után véglegesen rögzítette. A szerkezet merevítését oszlopfelső-merevítéssel oldotta meg.

 

6. A gépkocsibeálló tetejéhez RAL3009-es színű 20-as trapézlemezt választott. A három darab, egyenként 620 cm-es hosszú lemezt átlapolva helyezte fel, így kétoldalt 5-5 cm, míg elől és hátul 10-10 cm a túlnyúlásuk, majd 100 db önmetsző facsavarral rögzítette őket.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Gép- és anyagújdonságok
Garázskapu-újdonságok
77 újdonság, 6%-os növekedés és 8,5 milliárdos forgalom 2018-ban a Hörmann-nál.


Ötletek
Régi gumiabroncsok újrahasznosítása: három ötlet
A régi, már nem használt gumiabroncsokat számtalan módon újrahasznosíthatjuk. Cikkünkben most három kreatív ötletet mutatunk!


Ötletek
7+1 hasznos tipp az őszi-téli autózáshoz
A téli autózás igényel némi külön figyelmet és felkészülést. Mutatjuk, mivel teheted problémamentessé a fagyban közlekedést.


Gép- és anyagújdonságok
Felújítás törhetetlen „üvegezéssel”
Frissítsük fel kicsit kertünk látképét a törhetetlen álüvegként is ismert, sokoldalúan felhasználható polikarbonát lemezekkel, hogy minél több időt tölthessünk a szabadban!











hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság