hirdetés



Kerti tó építése egyszerűen

Kert-balkon

Kerti tó építése egyszerűen

Egyre több családi ház hátsó udvarában tűnik fel a szépen ápolt gyepszőnyeg közepén egy kisebb-nagyobb tavacska. Ez érthető is, hiszen pihentető érzés mellette ejtőzni, elkészítéséhez pedig nem kell túl sok pénz, idő és energia, csak el kell határoznunk magunkat.

A tó medrét kialakíthatjuk fóliából, leáshatunk egy előregyártott műanyag medencét, illetve lehetőségünk van betonmedencét is készíteni. Nagyvári Zoltánék Kesztölcön a fóliamedencés tó építése mellett döntöttek. A 4×4,5 m-es „házikerti tengerszem” legnagyobb mélysége 110 cm. Elkészítésének lépései a következők voltak:

1. A tóépítést tereprendezéssel– régi komposztáló eltakarítása, növények, gyökerek kiszedése – kezdték.

2. Vékony csíkban szórt liszttel kijelölték a tó helyét és formáját, ezen aztán menet közben még alakítottak.

3. Kiásták a medret, megtisztították a gyökerektől, majd belefektették a már előzőleg összehegesztett gumifóliát.

4. A fólia széleit néhány nagy kővel rögzítették, a meder aljába mosott kavicsot terítettek, majd elkezdték lassan feltölteni vízzel.

5. A sekély zónába finom sóder és agyag keveréke került, ebbe ültették a gyékényt és néhány más növényt – a hínárt és tavirózsát ültetőkosárban engedték le, kb. 80 cm mélyre.

6. A következő napokban kirakták nagy kövekkel a tó szélét, ágyásszegélyt ástak a tó és a gyep közé, a szegély pereméig feltöltötték kaviccsal. Pár nap múlva pedig néhány aranyhalat és egy vízforgatót tettek a tóba.

7. A későbbiekben megépítették a csobogót és a sziklakertet, no meg elhelyeztek néhány napelemes lámpát. A csobogó mögött is van fólia, a köveket pedig ragasztották.

8. És íme a kész mű, amely mellett élvezet a pihenés!




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Kert-balkon
Locsolás pazarlás nélkül: öntözőrendszert telepítünk
A természetes csapadékmennyiség általában nem igazodik kertünk igényeihez. Ha azt akarjuk, hogy folyamatosan zöldelljen a gyep és virágágyaink egész nyáron pompázzanak, telepítsünk automata öntözőrendszert.


Kert-balkon
Játszóház fedett homokozóval
Aki szeretne a gyerekeknek egy igazi árnyas homokozós, mászható, titkos kuckóval ellátott, de mégis szabad levegőre csábító játszóhelyet készíteni, jobbnál jobb ötleteket meríthet ebből, amelyet Karmazsin Krisztián készített Csornán.


csináld magad
Négy DIY kerti bútor
A kertek, udvarok kötelező kellékei a kinti bútorok. Tedd kellemesebbé a szabadban töltött időt nyárra, élvezd a napsütést egy kényelmes hintaágyon és kínáld meg vendégekeidet néhány finom koktéllal egy komfortos kiülőn.


Szerszám-anyag
Locsolótömlő dob saját kezűleg
A kocsimosáshoz használatos locsolótömlőt tartja Borvendég János (Tatabánya) ezen a saját kezűleg készített tömlődobon. Mint írja, az új elég drága, ráadásul rendes nagyságúból többnyire csak lábon állót lehet vásárolni. Az egyszerű, felakasztható tömlőrendezőre viszont csak rövid locsolótömlőt lehet felrakni, ráadásul figyelni kell rá, hogy a tömlő ne csavarodjon. A képen látható a garázs oldalfalára van felszerelve, télre leemelhető, kis helyet foglal, 40 m 1/2"-os tömlő van rá feltekerve.






Kert-balkon

Virágozzon a farmer!





hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság