Vízimalom díszíti a kertet

Ötletek

Vízimalom díszíti a kertet

Működő mini vízimalmot épített Teleki Tibor Szászváron. Az építmény kertet, közösségi teret egyaránt díszíthet.

Tibor a helyi önkormányzattól kapta a felkérést, hogy egy közösségi térre, ahol szabadtéri játékok lesznek kihelyezve, készítsen egy kisebb, dekorációs célú vízimalmot, amelynek a kerekét vízzel meg is lehet hajtani.

1. Először a fa házikó épült meg. Tibor az oldalakat lécvázra csavarozott, ívelt profilú hajópadlóból alakította ki. A tetőt OSB lapokból készítette, bitumenes zsindelyfedéssel. Az oldalakra ajtó és ablaknyílások kerültek, a belsejét padokkal tette komfortossá.

2. A kihívás ebben a feladatban a vízikerék elkészítése volt. Tibor egy bútorlapon megszerkesztette a kerék 1:1 arányú rajzát. Aztán sablont készített egy körcikkről, amellyel deszkákra rajzolta fel a formát. A kivágott elemekből nyolc adja ki a kerék egy lapját (a két lapot a lapátok tartják össze).

3. Az összeszereléshez Tibor rozsdamentes csavarokat használt. A kerék egy csapágyazott acél tengelyen nyugszik. A megfelelő kiegyensúlyozás után következett a kipróbálás. Az eredmény kielégítő lett, meglepően kis vízmennyiség is képes mozgásban tartani a kereket.

Az irigylésre méltó végeredmény.

2016. szeptember 20. 11:40





EZT IS Ajánljuk
Szekrénytologatás helyett
Ötletek
Szekrénytologatás helyett
Az apró tárgyak szeretnek a földre pottyanni, és olyankor természetesen mindig a legszűkebb sarkokba vagy résekbe bújnak el, ezt mindenki tudja. De a porszívókat is gyártó Zanussi tippjével egyszerűen elő lehet őket varázsolni.


Szebb, mint új korában
Ötletek
Szebb, mint új korában
Lakner Zsolték nagykanizsai háza előtt egy több évtizedes pad ácsorgott, leromlott, használhatatlan állapotban. Zsolt úgy döntött, felújítja, és mert mindig is tetszettek neki a kalocsai minták, azokkal díszíti.


Slagtartó gubanc nélkül, fillérekből
Ötletek
Slagtartó gubanc nélkül, fillérekből
A nyári kertek egyik leggyakoribb, nem túl szép látványa a kerti csapok mellett heverő, összegubancolódott locsolócső-kígyók tömkelege. Nem kell azonban kiegyeznünk ezzel!


Evőeszközök kreatív újrahasznosítása
Ötletek
Evőeszközök kreatív újrahasznosítása
Ezek a szürke, szomorkás, hűvös napok újra előhozzák a bennünk rejlő kreativitást: ilyenkor egyre inkább vágyunk arra, hogy alkothassunk. Olykor elég csak egy aprócska, nem használ, kopott tárgy és elkezd szárnyalni a fantáziánk. Akár néhány evőeszközből is csodákat készíthetünk, íme pár ötlet!






Szíves szék
Ötletek

Szíves szék




Kerti mozaikkép
Ötletek

Kerti mozaikkép






Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2025

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság