hirdetés



Ismét Business Superbrands díjas az újHÁZ Centrum!

Gép- és anyagújdonságok

Ismét Business Superbrands díjas az újHÁZ Centrum!

Az újHÁZ Centrum nyolcadszor nyerte el a kitüntetést.

A Business Superbrands program az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait emeli ki, azaz olyan magyarországi cégeket illetve márkákat, amelyek nem elsősorban a fogyasztókkal, hanem vállalkozásokkal, szervezetekkel állnak kapcsolatban.


A Bisnode adatbázisa alapján, továbbá a jelentős hazai szakmai szervezetek és szövetségek ajánlásainak figyelembevételével létrejövő, mintegy 4000 márkát tartalmazó lista pénzügyi és szakmai szűrést követően kerül a bizottság elé. Ebbe a listába éppúgy beletartoznak a legnagyobb nyereségű hazai cégek, mint az olyan, kisebb vállalkozások, amelyek az üzleti élet kiválóságainak számítanak, valamint kiemelkedő a hazai kommunikációs és márkaépítési gyakorlatuk.
„Az újHÁZ Centrum számára az újabb és évek óta töretlen Business Superbrands védjegy igazolja, hogy jó úton haladunk. Megerősíti elhivatottságunkat, de további munkára sarkall minket, így a jövőben is mindent megteszünk annak érdekében,hogy az újHÁZ Centrum a megfelelő partner legyen, ha építkezésről, felújításról van szó” - mondta Dr. Rázsóné Szórády Csilla, az újHÁZ Centrum cégvezetője.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Gép- és anyagújdonságok
Újrahasznosított ablakokkal a klímaváltozás ellen
Ma már a környezettudatos építkezők, illetve felújítást tervezők is aktívan hozzájárulhatnak bolygónk megóvásához – például újrahasznosított alapanyagú ablakok beépítésével.


csináld magad
Kerti fémbútor időjárásálló anyagokból
A kerti bútorok nem az örökkévalóságnak készülnek. Mármint többnyire. Ebben az esetben azonban egy olyat mutatunk be, amely a felhasznált anyagoknak és négyrétegnyi festéknek hála, igen sokáig lesz szép és használható. Alkotó: Gergely Gábor (Csécse)


Ötletek
Instant recepttartó
Biztosan más is szembesült már azzal a problémával, hogy ha internetről letöltött, kinyomtatott receptből főzőcskézik, nem igazán tudja hová tenni a lapot. Pedig a megoldás pofonegyszerű!


csináld magad
Manóházak fatuskóból
Kivágtak egy vastag törzsű fát a kertedben? Nem tudod, mihez kezdhetnél a földben maradt tuskóval? Alakítsd át manóházzá! Ha van gyerkőcöd, imádni fogja! Mutatunk néhány ötletes megoldást.




Gép- és anyagújdonságok

Superbrands-díjas az Ariston Thermo


Otthon-bútor

Faburkolatú szoba





hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság