hirdetés



Tudatos tervezéssel nem stressz a felújítás

Gép- és anyagújdonságok

Tudatos tervezéssel nem stressz a felújítás

Az építkezés vagy felújítás akkor könnyű, ha előre tervezünk és felkészülünk az eshetőségekre.

Az újév a legtöbb ember számára nagyszabású tervekkel indul. Új fürdőszobáról álmodozunk, vagy arról, hogy a teljes lakást átalakítjuk, de az is lehet, hogy éppen most látjuk elérkezettnek az időt az önálló építkezésre. Egytől egyig szép vágyak, de ahhoz, hogy ne váljanak rémálommá, nagyon körültekintőnek kell lennünk. Az újHÁZ Centrum szakértői segítenek, mire figyeljünk.
Mivel az építkezések ideális időszaka tavasszal kezdődik, épp idejében vagyunk, hogy nekilássunk a tervezésnek. Ez minden esetben az első lépés, amihez érdemes szakember segítségét kérni. Nem is gondolnánk, hogy néhány jól irányzott kérdés mennyivel egyszerűbbé teszi igényeink felmérését. Ráadásul szakértői konzultáció híján még konkrét árajánlatot sem tudunk kérni, vagy ha kapunk is néhányat, arra csak egy hozzávetőleges összegként tekinthetünk. A pontatlan igényfelmérés miatt ugyanis számos plusz kiadás merülhet fel idő közben, ami akár nagyságrendekkel növelheti a költségek végösszegét – hívják fel a figyelmet az újHÁZ Centrum szakértői.
Ha a vágyakat tisztáztuk, jöhet a valós tervezés. Bár kiviteli tervet készíttetni csak nagyobb volumenű beruházások esetén kötelező, mindig ajánlott. Az ütemterv segít az építkezés fennakadások nélküli megszervezésében, az építőanyagok, ezáltal pedig a kiadások időzítésében. Egy jól összerakott terv az alapja annak is, hogy elkerüljük az egymás munkáját ellehetetlenítő szakemberek „torlódását”, vagy a többhetes leállásokat egyes munkafázisok között.
Némi időbeli csúszással viszont mindenképpen érdemes kalkulálni, hiszen bármikor közbeszólhat például az időjárás az eredeti ütemtervbe. A legbiztosabb az, ha az időintervallumok összeállításánál minden fázisra rászámolunk néhány napot, így kisebb az esélye annak, hogy egy vis major helyzet miatt mindent újra kell terveznünk. Az átszervezés, a különböző szakemberek munkájának átstrukturálása újabb csúszást és plusz költségeket jelenthet. Az újHÁZ Centrum szakértője, ifj. Bodrogi Ferenc, a Bodrogi Bau Kft. szegedi kivitelezés vezetője szerint egy családi ház esetében egy éves építési idővel célszerű számolni ahhoz, hogy legyen elég idő kiválasztani a legmegfelelőbb anyagokat és betartani a technológiai időket.


A terv abban is segít, hogy mindig rendelkezésre álljanak az éppen szükséges alapanyagok, és rossz kompromisszumoktól is megkímélhet bennünket. Ha előre tudjuk, hogy másfél hónap múlva kerül sor a csempézésre, nyugodt szívvel rendeljük meg a nekünk tetsző, három hét múlva szállított burkolatot, nem kell megalkudnunk azzal, ami éppen raktáron van, hogy aztán hetekig álljon a dobozban.
Az építkezés komoly megterhelést jelent a családi kasszának akkor is, ha csak kisebb munkálatokról van szó. Tipikus esete annak, amire a népi bölcsesség azt mondja, „csak a leggazdagabbak engedhetik meg maguknak, hogy ne a legjobbat válasszák” – hangsúlyozzák a szakértők. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenből a legdrágábbat kell megvásárolni, inkább a tudatos döntés a fontos. A költségvetés tervezésekor a teljes keretünket vegyük figyelembe már az anyagok kiválasztásakor! A teljes költségkeret nagyjából kétharmadát szánhatjuk az anyagköltségre, egyharmadot pedig a munkadíjra tartalékoljunk – tanácsolja az szakértő hozzátéve, az esetleges váratlan kiadások miatt még a legjobban tervezett építkezés esetén is érdemes legalább 5-10 százalékos plusszal számolni az eredeti árhoz képest, hogy nyugodtak lehessünk.
Pontosan tudnunk kell, hogy mit is szeretnénk és érdemes szakemberek tanácsát kikérni, hogy vágyaink eléréséhez mire lesz szükségünk. Így elkerülhetjük a feleslegesen megvásárolt dolgok jelentette kiadást, amivel több pénz maradhat a tényleg szükséges dolgokra. Az építőanyagok kiválasztásánál ügyeljünk a praktikumra is. A fürdőszobában például nincs szükségünk fagyálló lapokra és ahhoz illeszkedő fugára, viszont fontos a könnyű tisztíthatóság.
Összességében elmondhatjuk, a tervezés és kivitelezés mind komoly szakmai tudást igényel, ne gondoljuk, hogy jobban járunk, ha mindent magunk oldunk meg. Sőt, a szakemberek szerint kiválasztásakor is jobb körültekintően eljárni. Kérjünk több árajánlatot és a legjobb, ha olyan szakembert választunk, akinek a referenciáit is ellenőrizni tudjuk. Az építőiparban jelenleg jellemző súlyos szakemberhiány azt jelenti, lehet, hogy akár hónapokat kell várnunk a kiszemelt szakemberre, ez mégis jobban megéri, mint azzal dolgoztatni, akiben nem bízunk teljesen.

(az infografikára kattintva a kép kinagyítódik, és a szöveg kényelmesen olvasható lesz)




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
csináld magad
Kerti faházak építése: a tárolótól a nyaralóig
Ha épp kerti tároló, játszóház vagy esetleg kiülő építésén töröd a fejed, nézd meg a következő ötleteket, hogy ihletet meríts!


csináld magad
Játszótér otthon: te magad is megépítheted
Nem mindenki olyan szerencsés, hogy a játszótér közelében lakhat. Márpedig a gyerekek imádnak hintázni, csúzdázni. Egy egyszerűbb játszótér megépítése nem túl hosszú folyamat, ha van nagyobb kertünk, érdemes vele megpróbálkozni. Amire nagyon oda kell figyelni, hogy a lehető legbiztonságosabb legyen! Olvasónk, Szivósné Haszák Marianna megmutatta nekünk, ők hogyan csinálták!


Gép- és anyagújdonságok
A kazán, amitől azt várjuk, hogy ne fűtsön
A megfelelő szigetelés után a fűtéskorszerűsítés az otthon energiatakarékosságának következő hatásos lépése. A jó kazánra már szabály is kötelez, de a használat módja is számít.


csináld magad
DIY kerti utak és sétányok
Ha szeretnéd valamivel feldobni közvetlen környezetedet, érdemes kerti utat építened a zöld gyepen keresztül vagy a színes virágok közé. Nem csak szép látványt nyújt, de praktikus is, hiszen így még a nagyobb esőzések után sem lesz sáros a lábad. Téglából vagy kavicsból készüljön? Nézd meg a következő képeket, hogy könnyebben dönthess!











hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság